Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

  

Református Óvodánk Pedagógiai Programjának megvalósításában egyik kiemelt feladatunk a keresztyén nevelés megvalósulása, mely nemcsak a bibliai történetek és reggeli áhítatok alkalmaira korlátozódik, hanem egész napunkat áthatja.
A gyermekek többsége az óvodában hall először imádságot. Kezdetben kezeink összekulcsolását, saját szavainkkal elmondott egyszerű imáinkat adjuk át nekik példaként, mintaként.

A reggeli áhítat hívogató énekére, szeretetteljes ráhatással motiválva hangolódunk rá napunkra. A reggeli elcsendesedés percei (5-8-10 perc) segítik a bibliai történet üzenetének további elmélyítését, de ezek az alkalmak adnak lehetőséget arra is, hogy megbeszélhetjük a gyermekeket érintő aktuális eseményeket, történéseket. Minden nap van miért hálát adnunk: családunkért, egészségért, táplálékért, teremtett világunkért.
 A bibliai történetek kiválasztásánál figyelembe vesszük a gyermekek életkorát, fejlettségi szintjét, az ünnepek aktualitását. A történeteken keresztül megérzik Isten szeretetét és gondoskodását.
 Hétfőnként a hívogató ének és mécses gyújtása a kis templomban jelzi számukra, hogy bibliai történetet hallgathatnak.
 A bibliai történettel való ismerkedéskor az üzenet elmélyítését segítik a különböző dramatikus és szituációs játékok, melyek kapcsolhatók a történethez.
A mozgással kísért énektanulásban és a történethez kapcsolódó vizuális tevékenységekben a legkisebbek is szívesen vesznek részt.
Lehetőséget biztosítunk gyermek-istentiszteletek alkalmainak látogatására is a felnőtt istentiszteletekkel párhuzamosan, melyre óvodánk gyermekei és szülei belső indíttatás mentén kapcsolódhatnak be.
Keresztyén nevelésünk megvalósulásáról részletesen tájékozódhatnak Pedagógiai Programunkban, melyet ajánlunk szíves figyelmükbe.

Nagyné Rádai Rózsa
óvodapedagógus


Kedves Vendégeink !

Tisztelettel értesítjük Önöket, hogy
konyhánk
2019. augusztus 9-től (péntek)
2019. szeptember 1-ig (vasárnap)


ZÁRVA  tart .


Utolsó nyitva tartási nap:
2019. augusztus 8. (csütörtök)
Első nyitva tartási nap :
2019. szeptember 2. (hétfő)


Sepsi Katalin
élelmezésvezető



  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • tumblr
  • Twitter
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
ingyenes webstatisztika

A honlap a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében sütiket használ. Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a sütiket böngészőjében tároljuk. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

...

EU Cookie Directive Module Information