Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

  

Református Óvodánk Pedagógiai Programjának megvalósításában egyik kiemelt feladatunk a keresztyén nevelés megvalósulása, mely nemcsak a bibliai történetek és reggeli áhítatok alkalmaira korlátozódik, hanem egész napunkat áthatja.
A gyermekek többsége az óvodában hall először imádságot. Kezdetben kezeink összekulcsolását, saját szavainkkal elmondott egyszerű imáinkat adjuk át nekik példaként, mintaként.

A reggeli áhítat hívogató énekére, szeretetteljes ráhatással motiválva hangolódunk rá napunkra. A reggeli elcsendesedés percei (5-8-10 perc) segítik a bibliai történet üzenetének további elmélyítését, de ezek az alkalmak adnak lehetőséget arra is, hogy megbeszélhetjük a gyermekeket érintő aktuális eseményeket, történéseket. Minden nap van miért hálát adnunk: családunkért, egészségért, táplálékért, teremtett világunkért.
 A bibliai történetek kiválasztásánál figyelembe vesszük a gyermekek életkorát, fejlettségi szintjét, az ünnepek aktualitását. A történeteken keresztül megérzik Isten szeretetét és gondoskodását.
 Hétfőnként a hívogató ének és mécses gyújtása a kis templomban jelzi számukra, hogy bibliai történetet hallgathatnak.
 A bibliai történettel való ismerkedéskor az üzenet elmélyítését segítik a különböző dramatikus és szituációs játékok, melyek kapcsolhatók a történethez.
A mozgással kísért énektanulásban és a történethez kapcsolódó vizuális tevékenységekben a legkisebbek is szívesen vesznek részt.
Lehetőséget biztosítunk gyermek-istentiszteletek alkalmainak látogatására is a felnőtt istentiszteletekkel párhuzamosan, melyre óvodánk gyermekei és szülei belső indíttatás mentén kapcsolódhatnak be.
Keresztyén nevelésünk megvalósulásáról részletesen tájékozódhatnak Pedagógiai Programunkban, melyet ajánlunk szíves figyelmükbe.

Nagyné Rádai Rózsa
óvodapedagógus




Nagyon örülünk annak, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács illetékes szakmai bizottsága iskolánk Tehetségpont működési kérelmét elfogadta.
Ez az iskolánkban folyó tehetséggondozó munka elismerése.
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • tumblr
  • Twitter

Étkezési térítési díj - pótnap

Kedves Szülő!


Az étkezési térítési díj befizetésének pótnapja:


2018. június 29. (péntek) 8:00-11:00


A térítési díj szedése az intézmény konyháján, az ÉTKEZŐ részben történik.

Kérjük, hogy aki az étkezési térítési díjat eddig még nem fizette be, ezen a napon szíveskedjen megtenni.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
ingyenes webstatisztika

A honlap a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében sütiket használ. Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a sütiket böngészőjében tároljuk. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

...

EU Cookie Directive Module Information